Családja, gyerekkora 

1924-ben látta meg a napvilágot egy, a fővárostól, Salisbury-tól (ma: Harare) északnyugatra elhelyezkedő kis faluban, Matibiriben. Szegény katolikus vallású családban nevelkedett, apja, Gabriel Mugabe Matiriti asztalos volt. A három fiúgyermek közül Robert volt a legfiatalabb. 1934-ben apjuk elhagyta a családot, hogy munkát keressen Bulawayóban (a második legnagyobb város az országban), így a család helyzetét még rosszabbra fordította. Mugabe jezsuita iskolában tanult, igen vallásos nevelést kapott. Később, szülőföldjét hátrahagyva, felvételizett a Fort Hare dél-afrikai egyetemre. 1951-ben sikerrel diplomázott, élete során még 6 különböző felsőfokú oklevelet kapott különböző felsőoktatási intézményektől (például a Londoni Egyetemtől). Mugabe több előadást is tartott a Chalimbanai Tanárképző Főiskolán (Zambia) 1955-től 1958-ig, azután tanított a Takoradi-i Apowa Szakközépiskolában (Ghána) 1958-tól 1960-ig. Itt találkozott Sally Hayfronnal, ki később Mugabe első felesége lett. Ghánai tartózkodása során nagy hatással volt rá az ottani miniszterelnök, Kwame Nkrumah tevékenysége, és ez később az egész politikáját meghatározta.

Politikai karrierje 

1960-ban tért vissza Zimbabwéba, S még ebben az évben belépett a Nemzeti Demokratikus Pártba. Ez a párt lett a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) alapja, s a névváltozás után a Ian Smith vezette gyarmati hatóságok betiltották további működésüket. Mugabe 1963-ban kilépett a pártból és csatlakozott a rivális Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióhoz (ZANU), mely ekkor már olyan későbbi meghatározó politikusok gyűjtőhelye volt, mint Ndabaningi Sithole, Edgar Tekere, Edson Zvobgo, Enos Nkala. A ZANU-ra már ekkor kihatottak a Pán-Afrikai Kongresszus eszméi, mely Dél-Afrikában működött. A nemzeti liberalizmus keveredett a szovjet kommunista eszmékkel. Hamar ismert személyiség lett az országban, erőteljes hangvételű beszédeivel a gyarmati rendszer és hatóság ellen tüzelte a közvéleményt. Pártjával együtt követelte az angolok mielőbbi kivonulását, Zimbabwe (akkor Dél-Rodézia) teljes függetlenségét. 1964-ben Mugabét egyik beszéde következtében letartóztatták, elkövetkező tíz évét börtönben töltötte. A politikus itt nem tört meg, hanem tovább képezte önmagát, folyamatosan tanult és ügyvédi diplomát szerzett. 1974-ben szabadult, s pártjában nőtt a népszerűsége. Vértelen puccsal átvette a hatalmat a párt felett, s létrehozott a szervezeten belül egy katonai szárnyat. Ez bizonyította, hogy a ZANU immár a passzív ellenállás helyett a tettek mezejére kívánt lépni, és erőszakkal akarták elüldözni Ian Smith kormányát. Robert Mugabe az évek elteltével a párt első és legfontosabb embere lett, háttérbe szorítva az alapító Ndabaningi Sitholét. A ZANU ezután több partizántevékenységet is folytatott a gyarmati hatóságok ellen, ám a rivális ellenzéki pártok ellen is fellépett erőszakkal. A ZAPU elnöke, Joshua Nkomo elleni sikertelen merényletet például sokan Mugabénak tulajdonították, de ezt soha nem tudták rábizonyítani. 1978-ban nemzetközi nyomásra Ian Smith kénytelen volt választásokat kiírni. Ekkor már az afrikai országok legtöbbje független volt, így több amerikai hírességtől kezdve európai politikusokig felszólalt Smith katonai uralma ellen. A külföldnek zavaró volt, hogy Smith még mindig az apartheid szellemében kormányoz. A választásokon se a ZAPU, se a ZANU nem állított ki listát, nem indultak a választásokon, így bojkottálták a szavazást, amely szerintük csak látszatból történt meg. Az UANC győzött, az új miniszterelnök Abel Muzorewa lett. Változás nem történt az ország életében, hiszen továbbra is a fehérek vezették az országot, csak a vezető személye változott. Sokan választási csalásról beszéltek, és a nyugat is ezt a véleményt hangoztatta. Nemzetközi figyelők kíséretében 1980-ban újra megtartották a választásokat.