Charlize Theron (1975. augusztus 7.) Oscar-díjas dél-afrikai színésznő

Charlize Theron a dél-afrikai Benoni-ban (Johannesburg közelében) született, apja Charles egy kis építési vállalkozást vezetett, amit anyja, Gerda vett át apja halála után. Charles francia hugenották leszármazottja, anyja német származású.

Theron anyanyelve az afrikaans, de ugyanolyan jól, akcentus nélkül beszél angolul is. A Theron nevet afrikaans-ul „Tronn”-nak ejtik, de a színésznő inkább az angolosabb „Trón/Szrón” kiejtéssel használja vezetéknevét (kb. mint az angol „thrown” szó).

Szülei egyetlen gyerekeként a családi farmon nőtt fel, 13 éves korában bentlakásos iskolába került. Tizenöt éves korában szemtanúja volt apja halálának, aki agresszív alkoholista volt és Charlize anyja lőtte le önvédelemből, amikor egy alkalommal az rátámadt. Anyja ellen nem emeltek vádat.

Karrierje

16 éves korában, miután megnyert egy helyi szépségversenyt, egy éves modellszerződéssel Milánóba utazott. Szerződése lejártakor éppen New York-ban dolgozott és úgy döntött, hogy a városban marad. Beiratkozott a Joffrey Balett Iskolába, de 18 évesen egy térdsérülés véget vetett balettáncosi karrierjének, ekkor vett egy jegyet Los Angelesbe.

Nyolc hónappal a városba érkezése után megkapta első (szöveg nélküli) filmszerepét, egy csak videón megjelent kis költségvetésű filmben. Innen karrierje gyorsan ívelt felfelé, egyre jelentősebb hollywoodi filmekben játszott, a ’90-es évek második felében már komoly kasszasikerekben is, mint az Ördög ügyvédje, vagy az Árvák hercege.

1999 májusában szerepelt az amerikai Playboy magazin hasábjain. A meztelenség nem volt számára szokatlan, már korábban is, ha a fimszererep megkívánta, nem hezitált levetőzni a kamerák előtt, például az Ördög ügyvédje vagy a 2 nap a völgyben című filmekben.

Néhány további karakterszerep után 2003-ban ráosztották a sorozatgyilkos Aileen Wuornos szerepét A Rém c. filmben. Roger Ebert filmkritikus így fogalmazott: „a mozitörténelem egyik legnagyszerűbb alakítása”. Az elismerő kritikák után több díjat is besöpört, legfontosabbként a 2004-es Oscarok közül a legjobb női főszereplőnek járót, mellé a Screen Actors Guild-et és Golden Globe-ot is. Ő az első dél-afrikai, aki valaha Oscart nyert.

Filmszerepei mellett több exkluzív reklámszerződést is kapott, 2004-ben John Galliano szerződtette a Christian Dior márka reklámarcának, az együttműködés jelenleg (2006 márciusában) is tart.

2005. szeptember 30-án avatták fel bronz csillagát a Hollywood-i Hírességek Sétányán. Az év végén (Európában 2006-ban) mutatták a főszereplésével készült Aeon Flux c. filmet, ami azonban a bevételek tekintetében alulmúlta a várakozásokat. A Északon c. filmben Josey Ames szerepéért ismét jelölték az Oscar-ra és a Golden Globe-ra is, de végül egyiket sem nyerte meg.

Magánélete

Theron 1998 januárja és 2001 júliusa között a Third Eye Blind együttes énekesével, Stephen Jenkins-szel járt, de a zenész szakított vele, mert Charlize sürgette a házasságot. Jelenlegi barátjával, a szintén színész Stuart Townsend-del a Trapped és a Nézz az égre! c. filmekben játszott együtt. Los Angelesben élnek de egyelőre nem terveznek házasságot, Theron úgy nyilatkozott, hogy addig nem akar házasodni, amíg ezt azonos nemű párok is meg nem tehetik. 2005 októberében anyja újra férjhez ment Kaliforniában, a médiában elterjedt hogy Charlize és Stuart esküvője lesz, ezért az eseményt paparazzik lepték el.

Az Aeon Flux forgatása közben Berlinben megsérült, meg kellett operálni.

A női jogok harcosaként is felhívta magára a figyelmet, ezenkívül lelkes és harcos állatvédő, aktív tagja a PETA állatvédő szervezetnek.

Szeretett volna – anyja származása okán – német útlevelet is igényelni, de a berlini belügyminisztérium elutasította, mert egyetlen rokona sem él az országban.