Miriam Makeba, akit csak Mama Afrikának neveztek, (eredetileg: Zenzile Makeba) (Johannesburg, 1932. március 4.Castel Volturno, 2008. november 10.[1][2]) dél-afrikai énekesnő.
Miriam Makeba a világzene (world music) egyik állócsillaga volt. Előadóművészete, személyisége és társadalmi szerepe emelte erre a rangra. 1963-ban az ENSZ-ben elmondott apartheid-ellenes beszéde tette a popzenén túl is világszerte ismertté.

Gyerekként az iskolában és templomi kórusokban kezdett énekelni. A testvérbátyja jazz-lemezeit hallgatva Billie Holiday, Sarah Vaughan és Ella Fitzgerald a kedvenceivé váltak. Az egyik unokatestvére meghívta zenekarába (The Cuban Brothers), így kezdődött el professzionális pályája. A 20. század ötvenes évei dél-afrikai jazz-zenéjének egyik sztárja lett. Dél-Afrikában ekkor a szving és a rhythm and blues stílus, a big band előadások lavinaszerűen hódítottak. A néger muzsikusok, saját képükre formálva az Amerikából átvett zenei nyelvet, kialakítottak egy sajátos stílust, a marabit.

Miriam Makebára hazájában először 1954-ben figyeltek fel, amikor a Manhattan Brothers együttesben énekelt. A következő énekegyüttes, amelyben részt vett, a Skylarks volt. Az átütő sikert egy musical, a King Kong hozta el számára, 1959-ben. Ezután Amerikába utazott, ahol Harry Belafonte-vel, és más jelentős előadókkal együtt lépett fel. A Pata Pata c. száma világsláger lett (1967). Ez volt az első afrikai szám az amerikai Top ten-ben.

1959-től száműzetésben élt a Come Back Africa c. filmben való részvétele miatt. 1966-ban Grammy-díjat kapott.

Az énekesnő szerepe az emberi jogokért folyó világméretű harcban ismertséget és megbecsülést szerzett neki a popzene világán messze túl. 1990-ben visszatérhetett Dél-Afrikába, ahol Nelson Mandela és az apartheid ellen küzdő más személyiségek lelkesen fogadták.

2004-ben bekerült a 100 legfontosabb dél-afrikai személy tekintélyes listájába (Top 100 Great South Africans).

Életrajzi könyve: „Makeba: My Story”.

2008. november 9-én az énekesnő a Nápoly melletti Castel Volturnóban lépett fel egy a koncerten, amelyet a camorra által halálraítélt író, Roberto Saviano mellett rendeztek olasz és külföldi művészek részvételével. Makeba a koncert után rosszul lett, majd szívroham következtében meghalt.

Advertisements