A Szombathelyen született (1818. nov. 13.) utazó egyben földrajzíró a fiumei Tengerész Akadémián szerzett diplomát.
A világtengereket járva került Dél-Amerikába, ahol az argentin flottahadnagyságig vitte. Ebben a minőségében vett részt az Uruguay elleni hajóhad háborújában, és esett fogságba. Kiszabadulása után hozzáfogott – az addig benne érlelödő gondolat – megvalósításához. Tudományos feltáró munkát akart végezni az inkák földjén.
Egy évig dolgozott expedíciós tervének kidolgozásán, melynek részletes leírását megküldte a Magyar Tudós Társaságnak, gróf Széchenyi István támogatását is kérve (1846. jun. 2.). Támogatást nem kapott, így anyagi bázis és érdektelenség miatt lemondott Dél-Amerika-i expedíciós tervéről.

Ezután szegődött el egy Dél-Afrika-i kalabári néger uralkodóhoz, akinek a flottillájánál, “mint parancsnok szolgálatot vettem, s itt csaknem két esztendeig az említett fekete fenségnek egész megelégedésével maradtam”. A néger fejedelem támogatásával kezdte meg első tudományos kutató útját Alsó-Kongó vidékén.
1849. jan. 15-én Bihé országba utazott, ahol a bihéi fejedelem felajánlott leányát vette feleségül. Házassága révén még inkább megismerhette az afrikai szokásokat, a nyelvet, és anyagi támaszt is kapott munkájához.

 

1850. febr. 20-án kezdte meg első belső-afrikai útját. Feleségével és nagyszámú kísérettel indult el. A Zambezi és a Kongó folyó vízválasztóján jártak, ahol jónéhány északnak tartó folyót is felfedezett. Itt a hatalmas Lunda birodalomban etnográfiai gyűjtéseket is végzett.
Második afrikai útja során dél felé vette az irányt (1852 májusától 1854 közepéig). Addig ismeretlen folyókat fedezett fel és új népeket.
Tervbe vette térképek és tudósítások hazaküldését. Belső-Afrikába vezetett expedíciójáról könyvben számolt be, amelyet apjának Magyar Imrének küldött el 1857-ben. “Kirándulás némely közép-afrikai országokba” címmel adták ki 1859-ben, ugyanazon évben németül is megjelent.
Értesült a vele azonos időben ott-tartózkodó afrikai utazók David Livingston skót és Silva Porto portugál munkájáról, de a tervbe vett és megbeszélt találkozás mégsem sikerült.

Később anyagi gondjai támadtak, mivel apósát a bihéi belháborúban megölték és neki is menekülnie kellett. Segítséget hazájától remélt: “Kötelességem, mint hazafinak mindenekelőtt honi segélyért folyamodni, ha portugál segítséget akarok kérni a gyarmatok főkormányzójától bizonyos vagyok benne, hogy azt hamar megnyerem, de ekkor fájdalom! Munkám már nem magyar.”

Nehéz körülmények között, fiatalon halt meg -bár haza szeretett volna jönni- 1864. febr. 9-én, Ponto do Cujo-ban.
Értékes és felbecsülhetetlen hagyatéka, a további két kötet és naplójegyzetei sohasem kerülhettek haza, mert érdekes módon elégtek abban a benquelai portugálnak a házában, ahová megőrzésre leadták. Igy lett a “Lunda-küszöb és környékénak feltárása a későbbi portugál kutatók dicsősége.”