Raunkiaer a növényi életformákat a kedvezőtlen időszakok áthidalására létrehozott stratégia szerint alakította ki; nem meglepő, hogy az életformák jellegzetes éghajlati optimummal rendelkeznek, ami a különböző klímák növénytakarójának megjelenését, illetve összetételét faji hovatartozástól függetlenül meghatározza. Így pl. a fatermetű (fanerofiton, Ph) életforma – és ezzel az erdővegetáció – határát a hideg-mérsékelt (boreális) klímában a –10 °C-ot meghaladó évi átlaghő-mérséklet és a legmelegebb hónap + 10 °C feletti átlaga jelöli ki. Mint a kedvezőtlen időszakok áthidalására legkevésbé alkalmas életforma, a fás termet optimumát a trópusi esőerdőben találja meg (lásd a 4. táblázatot). A vegetáció domináns fajainak életformája által meghatározott megjelenés tehát ökológiai tartalmat hordoz és a növénytakaró áttekintő (globális) elkülönítésére alkalmas.

A vegetáció külső megjelenése alapján elkülönített fő vegetációtípusok a formációcsoportok. Zárt lágy szárú vegetációformák a füves (Herbosa), míg a zárt fás növényzet az erdő (Lignosa) formációcsoportba tartozik. Zárt vegetáció alatt az 50%-ot meghaladó boritottságú növényzetet értjük. Az 50% alatti borítottságot mutató életközösségek a félsivatagok és sivatagok formációcsoportja (Deserta). A két utóbbi elkülönítése a törpecserjék részaránya alapján lehetséges: a félsivata- gokban részarányuk meghaladja a 10%-ot, míg a valódi sivatagokban csak kevés cserje fordul elő, a fajok nagy része egynyári (lásd a 4. táblázatban). Valamennyi formációcsoporttal többféle, jelentősen eltérő környezetben találkozhatunk. Így pl. füves vegetáció kialakulhat a trópusokon (szavanna), a szubtrópusokon (pampa), a mérsékelt övi – kontinentális síkságokon (sztyep) vagy a magashegyvidéken (alpesi gyep) is. A vegetáció további, finomabb rendszerezése a következő szempontok, illetve szempontkombinációk szerint történik:

  1. makroklimatikus feltételek szerint: a trópusi, szubtrópusi, mérsékelt övi és boreális zónák elkülönítésére;
  2. a domináns fajok életformája (fás, cserje vagy lágy szárú), levélzetének milyensége: a levélzet alakja, élettartama (tű- vagy lomblevél, örökzöld vagy lombhullató), az egyes fajcsoportok részvételének aránya (elegyes-elegyetlen) szerint.

A makroklíma és a domináns fajok figyelembevételével elkülönített vegetációtípusok a formációk. Hasonló környezeti feltételek a különböző kontinenseken hasonló megjelenésű, azonos formációba sorolható növénytakarót hoznak létre. A formációk szintjén megnyilvánuló adaptív konvergencia az eltérő életformák alkalmazkodásban betöltött fontos szerepére utal (lásd az adaptációval foglalkozó fejezetben).

Az említett szempontok alapján a Föld növénytakaróját az éghajlat figyelembevételével a következő fontosabb zonális formációkba sorolhatjuk (lásd a térképmellékletet is):

  • trópusi övben: tropikus esőerdő, monszunerdő, fás és füves szavanna, bozót-erdő, szubtrópusi félsivatag és sivatag,
  • mérsékelt övben: mérsékelt övi esőerdő, lombhullató, keménylombú és babérlombú erdő, erdős sztyep (erdőspuszta), sztyep, mérsékelt övi félsivatag és sivatag,
  • boreális övben: tajga, tundra, arktikus-alpin félsivatagok és sivatagok.

A továbbiakban – tematikai okokból – a felsoroltak közül csak a fás formációk ismertetésére szorítkozunk.

forras: kempelem farkas digitális könyvtár.