„… a vidék, s benne az emberi lét legfőbb jellemzője, a levegősség. Afrikai éveimre visszatekintve elfog az érzés: mintha életem egy részét a levegőben töltöttem volna. Az ég épp hogy halványkék, vagy lila; súlytalan felhőóriások vonulnak, torlódnak rajta szakadatlan, ám mindebben valami különös élénkség, erő van, amely a közeli hegyeket és a rengeteget átható mélykékre színezi. Déltájban a levegő lángolni kezd; örvénylik, vibrál és ragyog, akár a zuhatagok, a tárgyakat megkettőzve roppant délibábtükröt tart a táj fölébe. A magaslati levegőt az ember könnyedén lélegzi, s velevalami éltető bizonyosság, nagy-nagy könnyűség árad a szívébe. Reggel pedig, ha az afrikai felföldön ébred, körülnéz, és azt gondolja: Íme, itt vagyok, ahol lennem kell.”