Családja, gyerekkora 

1924-ben látta meg a napvilágot egy, a fővárostól, Salisbury-tól (ma: Harare) északnyugatra elhelyezkedő kis faluban, Matibiriben. Szegény katolikus vallású családban nevelkedett, apja, Gabriel Mugabe Matiriti asztalos volt. A három fiúgyermek közül Robert volt a legfiatalabb. 1934-ben apjuk elhagyta a családot, hogy munkát keressen Bulawayóban (a második legnagyobb város az országban), így a család helyzetét még rosszabbra fordította. Mugabe jezsuita iskolában tanult, igen vallásos nevelést kapott. Később, szülőföldjét hátrahagyva, felvételizett a Fort Hare dél-afrikai egyetemre. 1951-ben sikerrel diplomázott, élete során még 6 különböző felsőfokú oklevelet kapott különböző felsőoktatási intézményektől (például a Londoni Egyetemtől). Mugabe több előadást is tartott a Chalimbanai Tanárképző Főiskolán (Zambia) 1955-től 1958-ig, azután tanított a Takoradi-i Apowa Szakközépiskolában (Ghána) 1958-tól 1960-ig. Itt találkozott Sally Hayfronnal, ki később Mugabe első felesége lett. Ghánai tartózkodása során nagy hatással volt rá az ottani miniszterelnök, Kwame Nkrumah tevékenysége, és ez később az egész politikáját meghatározta.

Politikai karrierje 

1960-ban tért vissza Zimbabwéba, S még ebben az évben belépett a Nemzeti Demokratikus Pártba. Ez a párt lett a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) alapja, s a névváltozás után a Ian Smith vezette gyarmati hatóságok betiltották további működésüket. Mugabe 1963-ban kilépett a pártból és csatlakozott a rivális Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióhoz (ZANU), mely ekkor már olyan későbbi meghatározó politikusok gyűjtőhelye volt, mint Ndabaningi Sithole, Edgar Tekere, Edson Zvobgo, Enos Nkala. A ZANU-ra már ekkor kihatottak a Pán-Afrikai Kongresszus eszméi, mely Dél-Afrikában működött. A nemzeti liberalizmus keveredett a szovjet kommunista eszmékkel. Hamar ismert személyiség lett az országban, erőteljes hangvételű beszédeivel a gyarmati rendszer és hatóság ellen tüzelte a közvéleményt. Pártjával együtt követelte az angolok mielőbbi kivonulását, Zimbabwe (akkor Dél-Rodézia) teljes függetlenségét. 1964-ben Mugabét egyik beszéde következtében letartóztatták, elkövetkező tíz évét börtönben töltötte. A politikus itt nem tört meg, hanem tovább képezte önmagát, folyamatosan tanult és ügyvédi diplomát szerzett. 1974-ben szabadult, s pártjában nőtt a népszerűsége. Vértelen puccsal átvette a hatalmat a párt felett, s létrehozott a szervezeten belül egy katonai szárnyat. Ez bizonyította, hogy a ZANU immár a passzív ellenállás helyett a tettek mezejére kívánt lépni, és erőszakkal akarták elüldözni Ian Smith kormányát. Robert Mugabe az évek elteltével a párt első és legfontosabb embere lett, háttérbe szorítva az alapító Ndabaningi Sitholét. A ZANU ezután több partizántevékenységet is folytatott a gyarmati hatóságok ellen, ám a rivális ellenzéki pártok ellen is fellépett erőszakkal. A ZAPU elnöke, Joshua Nkomo elleni sikertelen merényletet például sokan Mugabénak tulajdonították, de ezt soha nem tudták rábizonyítani. 1978-ban nemzetközi nyomásra Ian Smith kénytelen volt választásokat kiírni. Ekkor már az afrikai országok legtöbbje független volt, így több amerikai hírességtől kezdve európai politikusokig felszólalt Smith katonai uralma ellen. A külföldnek zavaró volt, hogy Smith még mindig az apartheid szellemében kormányoz. A választásokon se a ZAPU, se a ZANU nem állított ki listát, nem indultak a választásokon, így bojkottálták a szavazást, amely szerintük csak látszatból történt meg. Az UANC győzött, az új miniszterelnök Abel Muzorewa lett. Változás nem történt az ország életében, hiszen továbbra is a fehérek vezették az országot, csak a vezető személye változott. Sokan választási csalásról beszéltek, és a nyugat is ezt a véleményt hangoztatta. Nemzetközi figyelők kíséretében 1980-ban újra megtartották a választásokat.

Moamer Kadafi, röviden Kadafi, (arabul معمر القذافـي), helyes magyar átiratban Moammer al-Kaddzáfi (*1942. június 19., Szirte-) 1969. szeptember 1-je óta Líbia de facto vezetője. Hivatalosan semmilyen címet vagy tisztséget nem visel, szokásos megnevezése azonban a kormány rendelkezéseiben és a hivatalos sajtóban  a Líbiai Szocialista Népköztársaság Szeptember 1-jei Nagy Forradalmának Vezére vagy a Forradalom Testvéri Vezére és Útmutatója.

Korai Évek.

Földműves család legkisebb gyermekeként született, Szirte sivatagos vidékén nőtt fel.

Hagyományos vallásos nevelést kapott, 1956 és 1961 között a fezzáni iskolába járt. Iskolatársai egy kis csoportjával militáns forradalmi sejtet szervezett, amelynek végső célja a hatalomátvétel volt. Példaképének Gamal Abden-Nasszert, a szomszédos Egyiptom elnökét tekintette, akinek jelszavai és céljai között szerepelt az arab egység megteremtése is. 1961-ben eltávolították az iskolából politikai tevékenysége okán.

Jó eredménnyel végezte el a jogi szakot, majd 1963-ban felvételt nyert a bengázi katonai akadémiára. Itt néhány barátjával a nyugatias királyság megdöntésére szervezett titkos csoportot. 1965-ben befejezte a katonai iskolát, és az Egyesült Királyságba küldték további kiképzésre, a Royal Military Academy Sandhurst katonai akadémiára. Egy évvel később rádiós tisztként tért vissza hazájába.

Út a hatalomba 

1969. szeptember 1-jén tisztek egy kis csoportja Kadhafi vezetésével államcsínyt követett el Idrísz király ellen, amíg az Törökországban tartózkodott gyógykezelésen. Az új uralkodó Idrísz unokaöccse, Szajjid Haszan ar-Ridá al-Mahdi asz-Szanusszi koronaherceg lett. Néhány órával később kiderült: a tisztek nem tudnak osztozni az új királlyal a hatalmon, mert az panaszkodott, hogy hatalma kisebb, mint a király mellett volt koronahercegként. Még aznap házi őrizetbe került, hivatalosan elmozdították trónjáról, és kikiáltották a Líbiai Arab Köztársaság létrejöttét. Kadhafi ennek alapján használja a Forradalom Testvéri Vezére és Útmutatója nevet.

Más katonai diktátorokkal ellentétben nem nevezte ki magát tábornoknak, hanem elfogadta ünnepélyes előléptetését ezredessé. Kadhafi saját szavaival élve (és a nyugati katonai rangokat tekintve) ahol egy ezredes vezethet egy országot, és a hadsereg főparancsnoka lehet, ott „a hatalom a nép kezében van”. A diktatúra általa megvalósított koncepciója mégsem teljesen ismeretlen korábbról: Nasszer Egyiptomban ezredesként, Jerry Rawlings Ghánában repülőhadnagyként, Oscar Osorio, José María Lemus és Julio Adalberto Rivera El Salvadorban főhadnagyként vezetett diktatórikus rezsimet.

A gyarmati hadseregben

Idi Amin édesapját Andreas Nyabire-nak hívták, a Kakwa nevű afrikai törzsből származott. Édesanyja nevét nem tudni. 1946-ben beállt a Király Afrikai Lövészezrede elnevezésű brit gyarmati ezredbe. Először mindössze szakácsként szolgált, de – nem utolsó sorban hatalmas termetének, és a parancsok iránt tanúsított feltétlen engedelmességnek köszönhetően – a vezérőrnagyi majd az ugandai hadsereg parancsnoki tisztségéig jutott el. Már a brit hadseregben kétes ügyei voltak: kenyai törzsi harcosok tucatjait lövette agyon, és holttestüket a hiénák elé vettette. A marhatolvajlással gyanúsítottak szóra bírása érdekében pedig több férfi nemi szervét vágta le. Sir Walter Coutts kormányzó hiába tájékoztatta Milton Obotét, akiről már sejthető volt, hogy a függetlenedő Uganda miniszterelnöke lesz, a függetlenedéssel kapcsolatos zűrzavaros helyzetben inkább eltussolták az ügyeket.

Út a hatalom felé

1962. október 9-től őrnagy, majd, miután az utolsó brit katonák is elhagyják Ugandát, ezredes, így részt vehet az Obote-kormány ülésein. 1966-ban Obote az ő segítségével megdönti a bugandai kabaka uralmát, és így dandártábornok, majd vezérezredes lesz. 1971 . január 25-én egy katonai puccs során magához ragadta a hatalmat Milton Obotétól, miközben Obote Szingapúrban tartózkodik a Nemzetközösség Miniszterelnökeinek Konferenciáján. A brit hírszerzők állítólag előre tudtak az akcióról.

A puccs népszerű volt a szocialista Obotétól tartó kereskedők körében.

A diktátor

A britek és az izraeliek üdvözölték a puccsot – előbbiek a szocialista Obotétól tartottak, utóbbiak örültek, hogy muzulmán szövetségesük akad. Nem támogatta azonban Obote két szövetségese, Tanzánia vezetője, Julius Nyerere és Zambia vezetője Kenneth Kaunda.

Ügyes húzásként a még mindig népszerű kabaka holttestét hazahozatta, és eltemettette otthon.

Amikor Tanzánia bombázása érdekében repülőgépeket kért Moshe Dayan izraeli hadügyminisztertől, és az elutasította a kérést, Izraeltől elhidegült. Ugyanígy elfordult a brit szövetségeseitől is. Moammer al-Kadhafi, Líbia vezetője lett új szövetségese. Skóciának ugyanakkor nagy rajongója maradt, a skót függetlenné válást pártolta volna.

1972. augusztus 5-én kiutasította az országból az összes ázsiai eredetű lakost. Ekkor az ázsiaiaké volt az ország vállalkozásainak 85%-a. Bár az ázsiaiaknak úgy kellett az országot elhagynia, hogy minden tulajdonukat ott is kellett hagyniuk, ez a döntés romba döntötte az ugandai gazdaságot. A cukorgyártás leállásával a cukorimport jócskán megnőtt, az infláció hatalmasra duzzadt, a turizmus pedig leállt.

Ekkorra már valószínűleg a hipománia nevű személyiségzavarban szenvedett, ami paranoiával, skizofréniával, időnként idegbénulással járt. Az izraeli sportolók 1972-es, a müncheni olimpián történt lemészárlását követően a palesztinokat méltató levelet küldött Kurt Waldheim -nek, az ENSZ akkori főtitkárának, amelyben egyben Adolf Hitlert is felmagasztalta. 1973-ban, a jom kippuri háborúban arab győzelmet vizionált.

1976-ban az izraelik visszavágtak az őket ért sértegetéseknek. Amikor palesztin terroristák eltérítették az Air France tel-avivi járatát és a foglyokkal Ugandába repültek, Amin szeretettel fogadta őket és ugandai katonákat rendelt a védelmükre. Az izraeli hadsereg egy rohamosztaggal készült a túszmentésre és hamarosan Kenyát érintve elindult Entebbe felé. A terroristákat könnyen ártalmatlanná tették, míg az ugandaiakat heves közelharcban verték vissza és a túszokat kiszabadították.

Beszámíthatatlan és zavaros viselkedését csak fokozta alkoholizmusa. Különösen kedvelte a kakaópálinkát, amiből rengeteget fogyasztott.

1977 és 1979 között az “Őméltósága Al-Hajji Doktor Idi Amin Dada, Tábornagy, Örökös Elnök, VC, DSO, MC, Minden Földi Vadak és Minden Tengerek Halainak Ura, az afrikai Brit Birodalom, és különösképpen Uganda Meghódítója” címet adományozta magának. Számos állam tiltakozása ellenére az afrikai államok szolidaritását hirdető pán-afrikai Afrikai Egységszervezet 1975-ben elnökévé választotta.

Egy Ugandán belüli nézeteltérés, valamint Aminnak azon kísérlete, hogy bekebelezze Tanzánia Kagera tartományát, ahhoz vezettek, hogy Uganda és Tanzánia között 1978-ban háború tört ki,  mely 1979-ben Amin rezsimének bukásához is vezetett. Amin ezek után Líbiába repült, majd – miután Kadhafi lányának molesztálása miatt Líbiából mennie kellett – 1981-ben Szaúd-Arábiába települt át, ahol 2003-ban bekövetkezett haláláig élt száműzetésben. Amint és rezsimjét több film is megörökítette, így a General Idi Amin Dada: A Self Portrait (1974), a Rise and Fall of Idi Amin (1980) és a The Last King of Scotland (magyar címe: Az utolsó skót király) (2006) című filmek is.

Amin vitathatatlanul nagy tehetséget tudott felmutatni a harmonikázás terén. Az általa rendezett ünnepségeken gyakran tartott előadásokat.

A népirtás és a gyilkosságok

Uralkodását az emberiség elleni bűncselekmények, politikai elnyomás, etnikai tisztogatás, a tömeges bírósági ítélet nélküli kivégzések valamint indiaiak Ugandából történő kitoloncolása jellemezte. A mai napig nem tisztázott, hogy hányan vesztették életüket Amin rezsimje alatt; a különböző becslések 100 000 és 500 000 között mozognak. Különösen az Obotét támogató alcsoli és langi törzsek körében végzett népirtást, de mivel e törzsek körében a név gyakran “O” betűvel kezdődik, sok embert pusztán a neve miatt öltek meg. Husszein Szulejmán dandártábornok fejét egy hűtőszekrényben tárolta sok más ellenségének fejével együtt, amiket megrémítés gyanánt másoknak is megmutatott. Egyeseket arra kényszerített, hogy hatalmas kalapácsokkal egymást verjék agyon, egyesekre ő maga ugrott rá, és roppantotta el a mellkasukat hatalmas súlyával. A holttestek kiadásáért váltságdíjat kért. Luwun ugandai érseket maga lőtte le, Bob Astles őrnagyot is ő kínozta meg, annak ellenére, hogy korábban ő intézte a diktátor propagandaügyeit – például egyszer négy fehér üzletember vitte Amint gyaloghintón, amivel azt demonstrálták, hogy a fekete ember győzött a fehér felett. A hintó hordóinak egyikét, Robert Scanlont aztán kalapáccsal agyonverték, mert összekülönbözött a diktátorral. Egy másik brit, Bob McKenzie repülőgépén az Amintól kapott oroszlánfej robbant fel.

Brit szülők gyermekeként született Perzsiában (a mai Irán). Még gyermek volt 1925-ben, amikor szüleivel együtt az akkori Dél-Rodéziába (ma Zimbabwe) költözött egy brit kolónia tagjaiként, így gyermekkorát főként ezen a vidéken töltötte. Bár ő maga protestáns volt, egy római katolikus lányiskolába járt a mai Hararéba 15 éves koráig. Később elköltözött otthonról és dadusként dolgozott, ekkoriban önmagát képezte azt őt alkalmazóktól kapott könyvekből. Gyermekkori emlékei, a nélkülözések és a kemény munka későbbi műveiben is előtör.

Kétszer házasodott meg, és mindkétszer hamar elvált. Három gyermeke született. Első férje Charles Wisdom volt 1939-től 1943-ig, második férje 1945-től 1949-ig Gottfried Lessing. Az apartheid rendszer elleni tiltakozásai miatt kitiltották Zimbabwéból, ezért Londonba költözött a legfiatalabb fiával 1949-ben.

Fiatalon a brit kommunista mozgalmak tagja lett, ám az 1956-os magyarországi forradalom leverésének hatására eltávolodott az eszmétől.

Eddig magyarul az Eldorádó, A fű dalol és Az ötödik gyerek című műve jelent meg. A fű dalol című mű, gyermekkori lakhelyén, a mai Zimbabwében játszódik, ahol nagyon erősen máig él a régi rendszer. 2008-ban újabb két könyvét fordították le magyarra (Megint a szerelem és Az Arany jegyzetfüzet-et).

forrás: wikipédia.

Doris Lessing

A perzsiai születésű írót úgy méltatja az akadémia indoklása, mint “azt a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”. Az indoklás szerit “az emberiséget a primitívebb életformához visszakényszerítő globális katasztrófa látomása különösen foglalkoztatja Doris Lessinget, és ez újra és újra felbukkan az utóbbi években írt könyveiben”. 87 évével Doris Lessing vált a valaha volt legidősebb díjazottá, a csúcsot korábban Theodor Mommsen tartotta, aki 85 évesen kapta meg a díjat. Ő a tizenegyedik nő, aki megkapja az irodalmi Nobel-díjat.

Doris Lessing 1919. október 22-én született a perzsai Kermansahban, brit szülőktől. Családja 1925-ben Dél-Rodéziába költözött (az akkori brit gyarmat a mostani Zimbabwe), ahol kukoricatermesztésből próbáltak megélni, kevés sikerrel. Lessing, bár nem volt katzolikus, egy katolikus leányiskolába járt 15 éves koráig, onnantól autodidakta módon képezte magát.

Kétszer házasodott, mindkétszer elvált: első házassága Charles Wisdommal 1939-től 1943-ig tartott, 1945-től 1949-ig pedig Gottfried Lessing felesége volt, aki később Uganda kelet-német nagykövete lett. Három gyermeke van.

1949-ben jelent meg Londonban első regénye, A fű dalol, ezután európába költözött. (A könyvet itthon 1972-ben adta ki a Magvető Kiadó.) Regényei közül Magyarországon több is megjelent, az Énekel a fű mellett például Az ötödik gyermek, Az arany jegyzetfüzet, valamint Eldorádó címmel kisregények.

Életének magyar vonatkozásai is vannak; fiatalon elkötelezte magát a brit kommunista pártnak, és baráti érzelmeket táplált a szovjet nép iránt, a magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont – számos nyugati kommunista értelmiségihez hasonlóan – őbenne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a magyar forradalom ügyéről, aminek természetesen Moszkvában nem volt foganatja. A szovjet beavatkozás hatására kilépett a kommunista pártból.

Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta ítélik oda. 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, valamint 1940 és 1943 között nem osztották ki. (A díjazottak listája itt megtekinthető [1].) A kitüntetés tízmillió svéd koronával, azaz körülbelül 275 millió forinttal jár.

A díjkiosztót megelőző találgatásokban természetesen többek neve is szóba került [2]: a legtöbben Philip Roth amerikai íróra tettek volna, de felmerült a japán Haruki Murakami és a kanadai Margaret Atwood neve is.

Kulcsár-Szabó Zoltán irodalomtörténész szerint a legtöbb esetben leginkább azért nehéz megjósolnunk, hogy épp ki esélyes a Nobel-díjra, mert a világirodalom egy igen jelentős hányada egyáltalán nem jut el hozzánk. Megjegyezte továbbá, hogy a Nobel-díj esetében az irodalmi tényező nem tudja magát teljesen függetleníteni a kultúrpolitikától, illetve az aktuális társadalmi kérdésektől. Jó esetben persze a kettő fedi is egymást, de a tényezők aránya a díjazások esetében változó, tette hozzá az irodalomtörténész.

Kulcsár-Szabó meglátása szerint a Nobel-politika bizonyos témákat, illetve szerzőket alapból kizár a díj esélyesei közül. Példának, az Indexnek adott nyilatkozatában, Bret Easton Ellist hozta fel, aki bár az amerikai irodalom egyik legmeghatározóbb figurája, mégsincs semmiféle esélye arra, hogy megnyerje a díjat. Ez azonban nem is feltétlenül baj, tette hozzá, hiszen a Nobel-díj nem csak az irodalomról szól.

Az irodalomtörténész egyetértett abban, hogy a Nobel-díj odaítélése után számtalan új kiadása, illetve fordítása várható majd az írónőnek.

Tavaly a svéd királyi akadémia a török Orhan Pamuknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Pamuk a török posztmodern irodalom emblematikus alakja, könyveiben rendszerint az Európa és az iszlám világ között rekedt Törökország identitászavarait mutatja be; eddig megjelent műveit több mint negyven nyelvre fordították le.

A díjakat idén is XVI. Károly Gusztáv svéd király adja át december 10-én, az alapító Alfred Nobel mérnök és üzletember 1896-os halálának évfordulóján.

forrás: Index.hu

Afrikának 53 független országa van és 6 egyéb területe. Néhány atlanti-óceáni és indiai-óceáni sziget és szigetcsoport is Afrikához tartozik, amelyeknek egy része 3 európai ország területét képezi.

Afrika legnagyobb területű országai Szudán és Algéria, a legnagyobb népességűek pedig Nigéria és Egyiptom. Afrika szárazföldi országai közül a legnagyobb népsűrűségűek a kelet-afrikai nagy tavak vidékén található Burundi és Ruanda (347 fő/km²), a legkisebb népsűrűségű ország pedig Nyugat-Szahara (1 fő/km²). Afrika legnépesebb városa a nigériai Lagos 13 millió lakossal, amely ennek ellenére nem fővárosa Nigériának. (Az előrejelzések szerint 2015-re a világ 3. legnépesebb városa lesz 24 millió lakossal.) A kontinens legnépesebb fővárosa az egyiptomi Kairó 12 millió lakossal. Valamennyi afrikai ország lakossága folyamatosan növekszik.

Az egy főre eső GDP alapján – a PPP (vásárlóerő) szerint számítva – Afrika leggazdagabb országai Egyenlítői-Guinea, Mauritius, a Dél-afrikai Köztársaság, Botswana és Líbia. (Az olajbevételeinek köszönhetően legnagyobb GDP-vel rendelkező apró Egyenlítői-Guinea lakossága valójában szegénységben él.) Afrika országainak többsége igen szegény, az egy főre eső GDP/PPP Afrika átlagában 2 000 USD. (Összehasonlításul Magyarországon 15 500 USD, az Európai Unió egészében 26 900 USD.) A legszegényebb afrikai országok Szomália, Malawi és a Comore-szigetek, amelyekben az egy főre eső éves GDP csupán 600 USD.

Az országok lakossága a 2005-ös állapotokat mutatja, a fővárosok lakossága pedig a zárójelben megadott évre vonatkozik. Az adatok nem a közigazgatási városhatárokat, hanem az egybefüggő városterületet veszik figyelembe, amely a városhatároknál lehet szűkebb vagy tágabb is (agglomeráció). Azoknál az országoknál, ahol nem a főváros a legnagyobb város, zárójelben az ország legnépesebb városát is megadtuk.

Név Terület
(km²)
Lakosságszám1
2005-ös adatok
Népsűrűség
fő/km2
GDP/PPP 2
USD/fő (2005)
Főváros
(legnagyobb város)
Lakosságszám3
Afrika 30 368 609 911 000 000 30 2000    
Algéria Algéria 2 381 741 32 900 000 14 7300 Algír 2 100 000 (2003)
Angola Angola 1 246 700 12 100 000 10 2500 Luanda 2 500 000 (2003)
Benin Benin 112 622 7 900 000 71 1200 Porto Novo
(Cotonou)
210 000 (2002)
1 000 000 (2002)
Bissau-Guinea Bissau-Guinea 36 125 1 400 000 51 800 Bissau 340 000 (2004)
Botswana Botswana 600 370 1 600 000 3 10 100 Gaborone 275 000 (2002)
Burkina Faso Burkina Faso 274 122 13 900 000 51 1200 Ouagadougou 1 000 000 (2004)
Burundi Burundi 27 830 8 100 000 315 700 Bujumbura 310 000 (1999)
Comore-szigetek Comore-szigetek 2170 700 000 318 600 Moroni 23 400 (2004)
Csád Csád 1 284 000 9 900 000 8 1900 N’Djamena 650 000 (2003)
Dél-Afrika Dél-afrikai Köztársaság 1 219 912 44 200 000 36 11 900 Pretoria
(JohannesburgEast Rand)
1 850 000 (2001)
6 000 000 (2001)
Dzsibuti Dzsibuti 23 000 490 000 22 1900(2002) Dzsibuti 425 000 (1998)
Egyenlítői-Guinea Egyenlítői-Guinea 28 051 540 000 19 50 200 Malabo 100 000 (2000)
Egyiptom Egyiptom4 1 001 450 78 900 000 79 4400 Kairó 12 200 000 (2000)
Elefántcsontpart Elefántcsontpart 322 460 17 700 000 56 1400 Yamoussoukro
(Abidjan)
150 000 (2003)
3 300 000 (2003)
Eritrea Eritrea 121 320 4 800 000 40 1000 Aszmara 450 000 (2002)
Etiópia Etiópia 1 127 127 74 800 000 67 800 Addisz-Abeba 2 500 000 (2003)
Gabon Gabon 267 667 1 400 000 5 5800 Libreville 550 000 (1999)
Gambia Gambia 11 295 1 600 000 164 1900 Banjul 500 000 (2003)
Ghána Ghána 239 460 22 400 000 97 2500 Accra 1 500 000 (2003)
Guinea Guinea 245 857 9 700 000 39 2200 Conakry 1 300 000 (2003)
Kamerun Kamerun 475 440 17 300 000 37 2000 Yaoundé 1 200 000 (2001)
Kenya Kenya 582 646 34 700 000 61 1200 Nairobi 2 000 000 (1999)
Kongó Kongói Köztársaság 342 000 3 700 000 11 800 Brazzaville 1 050 000 (2000)
Kongói Demokratikus Köztársaság Kongói Demokratikus Köztársaság 2 345 409 62 700 000 28 800 Kinshasa 5 000 000 (2003)
Közép-afrikai Köztársaság Közép-afrikai Köztársaság 622 984 4 300 000 7 1200 Bangui 500 000 (2003)
Lesotho Lesotho 30 355 2 000 000 67 3300 Maseru 200 000 (2004)
Libéria Libéria 111 369 3 000 000 32 700 Monrovia 500 000 (2003)
Líbia Líbia 1 759 540 5 900 000 3 8400 Tripoli 1 100 000 (2000)
Madagaszkár Madagaszkár 587 041 18 600 000 32 900 Antananarivo 1 050 000 (2004)
Malawi Malawi 118 484 13 000 000 138 600 Lilongwe 575 000 (2003)
Mali Mali 1 240 142 11 700 000 7 1000 Bamako 1 200 000 (2004)
Marokkó Marokkó 446 550 33 200 000 75 4300 Rabat
(Casablanca)
1 600 000 (2004)
2 800 000 (2004)
Mauritánia Mauritánia 1 030 700 3 200 000 3 2000 Nouakchott 550 000 (2002)
Mauritius Mauritius 2045 1 800 000 671 13 300 Port Louis 165 000 (2004)
Mozambik Mozambik 801 590 19 700 000 25 1300 Maputo 1 650 000 (2002)
Namíbia Namíbia 825 418 2 000 000 2 7800 Windhoek 225 000 (2001)
Niger Niger 1 267 000 12 500 000 10 900 Niamey 625 000 (2001)
Nigéria Nigéria 923 768 131 900 000 145 1000 Abuja
(Lagos)
310 000 (2004)
13 400 000 (2004)
Ruanda Ruanda 26 338 8 600 000 347 1300 Kigali 600 000 (2004)
São Tomé és Príncipe São Tomé és Príncipe 1001 190 000 201 1200(2003) São Tomé 57 000 (2004)
Seychelle-szigetek Seychelle-szigetek 376 81 000 179 7800(2000) Victoria 24 000 (2004)
Sierra Leone Sierra Leone 71 740 6 000 000 83 800 Freetown 750 000 (2004)
Szenegál Szenegál 196 190 11 100 000 57 1800 Dakar 1 900 000 (2000)
Szomália Szomália 637 657 8 900 000 14 600 Mogadishu 1 200 000 (2003)
Szudán Szudán 2 505 813 41 200 000 17 2100 Kartúm 4 000 000 (2003)
Szváziföld Szváziföld 17 363 1 100 000 66 5300 Mbabane 75 000 (2004)
Tanzánia Tanzánia 945 087 37 400 000 42 700 Dodoma
(Dar es Szalam)
300 000 (2002)
2 300 000 (2002)
Togo Togo 56 785 5 500 000 102 1600 Lomé 850 000 (2003)
Tunézia Tunézia 163 610 10 200 000 65 7600 Tunisz 2 000 000 (2003)
Uganda Uganda 236 040 28 200 000 141 1700 Kampala 1 150 000 (2002)
Zambia Zambia 752 614 11 500 000 15 900 Lusaka 1 050 000 (2000)
Zimbabwe Zimbabwe 390 580 12 200 000 31 1900 Harare 1 750 000 (2002)
Zöld-foki Köztársaság Zöld-foki Köztársaság 4033 420 000 105 6200 Praia 95 000 (2004)

Csontvázpart, Namíbia

Ahol az oroszlánok fókákra vadásznak

Namíbia sivatagos partja teljes hosszúságában régebbi és újabb típusú hajóroncsokat, állati és emberi csontvázakat rejteget.
MUZSLAI Izabellaa szerző cikkei

A busmanok szerint ezt a földet Isten csak mérgében teremthette, s a portugál hajósok is hasonló képen vélekedtek. A pokol kapujának nevezték, és mai nevére is méltán rászolgált: Csontvázpart.

El lehet e képzelni szánalmasabb végzetet, mint hajótörést szenvedni, majd partot érni, s meghalni a sivatagban? A viharban eltörik az orsó, s a kérlelhetetlen szél és a tengeráramlatok irányíthatatlanul sodorják a hajót, a hajótörött azonban váratlanul megpillantja a ködben a szárazföldet, és azt hiszi, a sors kegyes szemmel tekint reá.
– Megmenekültem! – kiált fel, s kimerülten vánszorog ki a part homokjára. Ám nemsokára rájön, hogy a kiszáradás semmivel sem kíméletesebb halál, mint a megfulladás. Valami rossz szellem rászedte a hiszékeny hajóst, hogy Délnyugat-Afrika partjai mentén hajózzon. Most a Föld egyik legdurvább, legkegyetlenebb térségén áll, s választhat, vagy nekivág a végtelennek tűnő sivatagnak és szomjan hal, vagy reménykedik a parton, hátha meglátja egy arra tévedő hajó. S ott pusztul el, mert a hajóra hiába vár…


Az élet kialszik…

Namíbia sivatagos partja teljes hosszúságában régebbi és újabb típusú hajóroncsokat, állati és emberi csontvázakat rejteget. Némelyikük évekkel ezelőtt közvetlenül a part mentén helyezkedett el, de a sivatag terjeszkedése folytán ma már több méter választja el a víztől. Vannak olyanok is, melyeket már annyira betemetett a homok, hogy csak az árbócuk látszik ki. Hogy mi lett a legénység sorsa? A válasz nem kíván nagy képzelőerőt.

A Föld legrégibb sivataga

Mintegy 120 millió évvel ezelőtt, mikor a déli féltekén elhelyezkedő „szuperkontinens”, a Gondvana elkezdett szétrepedezni, több kontinens keletkezett, a mai Afrika és Dél-Amerika, valamint Ausztrália, Antarktisz és az Indiai-alkontinens. A Nyugat-afrikai keskeny partsávot nyugatról az Atlanti-óceán, keletről pedig a hegyek lejtői határolják. E 2 000 km hosszú és 100 km széles földsáv a mai Namíb-sivatag. Partja ezernél is több hajókatasztrófa helyszíne, mely katasztrófák a kedvezőtlen éghajlati viszonyok számlájára írhatók.

Az Eduard Bohlen nevet viselő hajó teherszállításra szolgált, s 1909. szeptemberében szenvedett hajótörést. A sűrű ködben túlságosan közel úszott a parthoz, és megrekedt. Mára már sokkal messzebbre került a víztől, alsó részét belepte a homok, s a Csontvázpart elhagyatottságának szimbólumává vált.

A térség éghajlatát legjobban a Benguela-tengeráramlás befolyásolja, ami jéghideg vizet szállít az antarktiszi partoktól Afrika nyugati oldala mellett. Mivel lehűti a felette lévő légréteget, hideg légáramlatot hoz létre, és az év nagy részében köd tornyosul a partmenti vizek felett.

A nyár októbertől májusig tart. A hőmérséklet a hűvös és a meleg között ingadozik, kevés a forró nap. A májustól októberig tartó télre jellemző, hogy a hőmérséklet délután gyorsan lecsökken, s éjjel nagyon hideg van, bár a part közelében sohasem sűlyed fagypont alá. A köd reggeltől délutánig megmarad, s erős nyugati szél fúj a part irányába, aminek következtében a víz erősen a hullámzik. A csapadék nagyon ritka, évente csupán 15 – 25 mm, s ez nyáron esik. A pára jelenti az éltető nedvességet.

Sivatagi fókák, sivatagi elefántok

A gyakori és sűrű ködnek köszönhetően a sivatag élővilága kifejezetten gazdagnak mondható. Még endemikus fajok is nagy számban élnek itt zseniálisan alkalmazkodva a kegyetlen életfeltételekhez.

A növényvilág egyik széles körben ismert képviselője a Welwitschia mirabilis. Ez az élő fosszília a levelén lévő millió mikroszkopikus póruson át abszorbeálja a nedvességet. A Commiphorához tartozó fajok zömök, alacsony cserjék, melyek illatos gyantát termelnek, csapadék idején növesztenek levelt, s miután eláll az esőzés, gyorsan megszabadulnak tőle. Jellegzetes növény még az úgynevezett „elefántláb”, vagyis buzogányfa (Beaucarnea recurvata) és a sivatagi tövistök azaz Nara (Acanthosicyos horridus).

A Csontvázpart gyakori látogatói a természetfotósok. Számos dokumentumfilm is készült a területen, melyeknek nagyobb része a szélsőséges életfeltételekhez való zseniális alkalmazkodási módokat mutatja be. A gyanútlanokat bizony meglephetik az oroszlánnyomok a homokban. A világon egyedülálló jelenség, hogy ezek a vérengző ragadozók itt fókahússal töltik meg bendőjüket. Tehetik ezt azért, mert a “tenger oroszlánjai” a hideg tengeráramlással szívesen felúsznak Namíbia partjaihoz. Ki hinné, hogy a sivatagi kiszáradt folyómedrek életet biztosítanak a zebráknak, az orrszarvúknak, a zsiráfoknak, vagy a köves részeken élő struccoknak és az orix antilopoknak. Mindannyiuk azokból a talajvízforrásokból oltja szomját, miket a páviánok és az elefántok ásnak ki. Az alkalmazkodás egyik találékony képviselője az antilop. Az óceán felől érkező hideg légáramlatokat testének hűtésére használja fel. Tőlük is zseniálisabb megoldáshoz folyamodott azonban a páragyűjtő bogár (Onymacris unguicularis). Ez kiáll a ködben, hátsó lábaival megemeli testét, és várja, hogy összegyűljön rajta a nedvesség, ami szépen lecsorog a szájába!

A partmenti térségeket a sakálok, hiénák és az atlanti szellemrákocskák tisztogatják meg az elhullott tetemektől. A madárvilág hihetetlenül gazdag, hiszen a hideg víz bővelkedik planktonokban, ami a halak fő eledele.

A Namíb-sivatag északi részén különösen védett fajok élnek, ezért nem látogatható. A többi területek szintén védettek, de fogadják a szaffari kedvelőit, bár a belépés nem egyszerű. Engedélyt kell szerezni, s minden szabályt szigorúan be kell tartani. A látogatók kötelesek csoportban menni, és magukkal vinni az előírás szerinti víz- és élelemmennyiséget. Nem vihetnek magukkal semilyen fegyvert, és nem szállhatnak ki a kocsiból, még az ablakot sem tekerketik le. A vezetőnek gondolnia kell a jármű meghibásodása során keletkezhető problémák megoldására, hiszen nem mindegy életveszélyes vadállatok társaságában, fegyvertelenül ottragadni a nagy semmi közepén. Szerencsére azonban időnként találkozni autókkal. Kilépéskor a látogatók névjegyükkel látják el az eltávozásukról szóló dokumentumot.

Bájos bennszülöttek

A legnagyobb túlélőknek mégsem az állatok vagy a növények tekinthetők, hanem az itt élő emberek. Közvetlenül a Csontvázparttól nyugatra, Namíbia északi részén, az angolai határ mentén él a Himba törzs. Ők megőrizték nomád szokásaikat, kunyhóikat trágya és homok keverékéből építik, kecsketenyésztéssel foglalkoznak. A kecske testének minden részét felhasználják. Igazi túlélők. Életterük a Kaokoföld, ami a legkegyetlenebb életfeltételekkel rendelkezik a térségen.

A himba törzs asszonyai kecskebőrből készült köténykét viselnek, kagylókból és fémekből készített ékszerekkel díszítok magukat, hajukat pedig állatfaggyú segítségével vastag fonatokba rendezik.

A másik nagy népcsoportot a damarák képezik, akik igyekeznek változtatni hagyományos életformájukon. Területük közvetlenül a himbákétól délre helyezkedik el, a Csontvázpart mellett. E két népcsoporton kívül más népcsoportok is élnek Namíbiában, például a busmanok a botswanai határ mentén.