Sivatagi rózsa  
Az élő és az élettelen világ külső megjelenésében – természetük különbözősége ellenére is – sok közös jellemvonást figyelhetünk meg, s ez a felismerés tükröződik abban, hogy a földfelszín más-más részein kialakult különleges formavilágú ásványok és kőzetek bizonyos változatait elnevezésükben virágokhoz, növényekhez vagy állatokhoz hasonlítják: bányavirág, vasvirág, kénvirág, mohaachát, inkák rózsája, rózsakvarc, szegfűkaleit, tigrisszem, sólyomszem stb. A régmúlt időkben sokszor úgy hitték, hogy ezek az ágas-bogas kristálycsodák, tűcsokrok és selymes fényű színharmóniák az élővilág megkövült maradványai, s érdekes mondákat és legendákat szőttek hozzájuk.A sivatagok száraz éghajlati körülményei között a felszín közelében homokos környezetben alakulnak ki a megkövesedett, rózsára emlékeztető ásványképződmények, a sivatagi rózsák. Alapanyaguk baritból (bárium-szulfátból) vagy rozettás gipszből (víztartalmú kalcium-szulfátból) áll, és – amiért a sivatagi jelzőt kapták – homokot zárnak magukba.
Az észak-afrikai homoksivatagok gipszéből képződött sivatagi rózsák olyan konkréciók, amelyekben a felszínhez közeli talajvíz oldott kalcium-szulfát-tartalma részben kicsapódik a víz elpárolgása következtében, részben pedig beépül a keletkező új ásvány kristályrácsába. Mindeközben összecementálódnak a homokszemcsék. A tompa fényű, átlátszatlan képződmények színe a kötőanyagként szolgáló gipsznek és a benne zárványként található homokszemcséknek a színétől, illetve a további szennyeződésektől függ. Például ha vas-oxid is van bennük, az gyakran sárgásbarnára, világosbarnára színezi a kristályokat. A sivatagi rózsa kötőanyaga fölöttébb puha, ezért könnyen megsérül, karcfelülete kifehéredik. Hátlapunk ásványa az algériai El Goléa környéki homoksivatagból származik.Varga László
Élet és Tudomány 1999/12.